„Nagy szeretettel és együtt, csodálatos dolgokat tehetünk.” Kalkuttai Teréz anya
Műhelyek,
csoportmunkák
Lélekszépészet műhely
Csoportmunka szépségiparban dolgozó szakembereknek: Hogyan segítsük gyászoló vagy félelmeket átélő kliensünket?
Ez a műhely téged vár, amennyiben voltál már – vagy úgy érzed leszel – olyan helyzetben, amikor a vendéged kezelés közben kétségbeesik, mert gyászol, mert fél a haláltól, retteg a szerette elvesztésétől és te nem voltál/vagy benne biztos, mit mondj neki.
A találkozó elején a bevezetés és a hangolódás érdekében előadást tartok a gyász, a halálfélelem, a haldoklás lélektani folyamatairól. Kávészünet után beszélgetőkört alkotunk és szituációs gyakorlatokat végzünk. Megosztom veletek a hospice otthonápolásban és egyéni gyászkíséréseim során szerzett tapasztalataimat, de a hangsúly az általatok megélt történetek átbeszélésén lesz.
A csoportmunka végére úgy érezheted, hogy nyugodtabban és hozzáértőbben viszonyulsz a hasonló szituációkhoz, esetleg oldódik a benned lévő, ezen témák okozta feszültség is. Az is lehet, hogy élettapasztalataid alapján már teljesen jól kezeled ezeket a helyzeteket, akkor a műhelymunka során erre megerősítést kapsz.
A szépségápolásban dolgozók sokkal több segítségre szorulóval találkoznak, mint a mentális és pszichés támogatást nyújtó szakemberek, mert sok ember idegenkedik attól, hogy tőlük kérjen segítséget. Ugyanakkor egy-egy hajvágás, pedikűr – manikűr vagy kozmetikai kezelés során a legtöbben azonnal megnyílnak és felszínre kerülnek félelmeik és fájdalmaik. Sokan közületek komoly segítői munkát végeztek kezelések közben. Ebben szeretnélek támogatni benneteket. Végül, de nem utolsósorban, az a vendég, akit szépségápolás közben lelkileg is a számára megfelelő módon tudsz támogatni, még hűségesebb törzsvendéged lesz a jövőben.
Várlak szeretettel 🙂
Az oldalon szereplő képek Sárközi Zsuzsanna fotóművész munkái.
Jelentkezés, üzenet, kérdés
Telefonszámom: +36704553949
E-mail címem: kapcsolat@bekeeva.hu
A műhelyekkel kapcsolatos általános tudnivalók
Az aktuális műhelymunka helyszíne, időpontja és részvételi díja a leírásban található. A csoportmunka során szakmai képzést nem végzek, oklevelet, jogosítványt nem adok.
A részvétel feltétele a honlapon található űrlapon vagy a kapcsolat@bekeeva.hu email címen történő jelentkezés és a részvételi díj átutalása a Beke Éva 11644006-45456401-44000005 számlaszámra. A részvételi díjról cégek számára számlát adok, az ehhez szükséges adatokat a jelentkezésnél várom.
A műhelymunka díjának 20%-át az Ars Moriendi kezdeményezésnek ajánlom fel https://www.arsmoriendi.hu/
A mentálhigiéné nem állít fel diagnózist és nem gyógyít. Tevékenységem nem helyettesíti a pszichológus és/vagy pszichiáter által végzett terápiát, de hatékonyan kiegészítheti, illetve megelőzheti azokat.